Ugrás a fő tartalomra

A hercegnő korszak vége

Egy átok, egy torony, egy lány és egy vár, amiből úgy hitték nem lehet megszökni. Vagy mégis? Mindig vannak olyan korszakok az életben, melyeken túllépve a világ vár majd ránk.

Éjjeli kép



Sherlock Fanart Sherlock Holmes Sherlock BBC John Watson 221B sweetlittlekitty sztuki johnlock thehappyfolk


Na, itt is van az első kis szösszenet sherlockos. Még valahonnan a 3. évad befejezése előttről, remélem tetszik majd. :)

Éjjeli kép


John az éjszaka közepén riadt fel izzadtan, zihálva. Félálomban tapogatta ki maga mellett az üres helyet a keskeny ágyon, amihez még mindig nem szokott hozzá. Lassan felült, és az ébresztőóra zöld fényű kijelzőjére nézett. Hajnali kettő. Kezével letörölte a homlokán végig folyó izzadságcseppeket, majd a frissen ébredtek lomhaságával levánszorgott a nappaliba.

Ott a szokott rendetlenség fogadta; szanaszét heverő lapok, kották, a hegedű lomhán a fotel karfájának támaszkodva bámészkodott a sötétbe, a fotel lábánál szétdobálva Cluedo figurák hevertek, míg a koponya csendesen üldögélt a kandallópárkányon, melynek üreges szemeiben látni lehetett az álmot. A laptop felnyitva hevert az asztalon, oldalán a lámpa pirosan izzott. Az akkumulátor merülő félben volt, azonban a doktort ez most nem érdekelte, ahogy a szobában uralkodó káosz sem.

John figyelmét egyedül a kanapén magát eldobva szunyókáló Sherlock kötötte le. A detektív egy igazán kicsavart állapotban szendergett; egyik lába lelógott a padlóra, míg a másik a falat támasztotta teljes terpeszben. A törzse megcsavarodott, hogy a kezeivel a karfába tudjon markolni, az arca pedig így egészen nekinyomódott a jobb vállának. A szürke pizsamáját és a lila köntösét viselte. Johnt megnyugtatta az ismerős anyagok látványa, az állandóság múló ködképe. A meglehetősen fájdalmas alvópóz ellenére Sherlock halkan szuszogott.

Bár John eredetileg a konyhába indult egy pohár tejért, most még egy pillantást sem vetett a hűtő irányába. Amúgy is sejtette valahol mélyen magában, hogy az olyannyira vágyott doboz tej mellett egy levágott fejet, esetleg lábat vagy kart talál. Mondjuk egy befőttes üvegnyi szemgolyó se lett volna túl meglepő látvány, ami végleg elűzte volna a megfáradt doktor utolsó reményeit is a pihentető alvás kapcsán, így inkább az alvó Sherlockhoz lépett.

Leguggolt a szófa mellé, és az alóla előhúzott kockás pokróccal betakarta barátját, miközben óvatosan néhány kósza porcicát is lesöpört a plédről. A baráti gesztust Sherlock egy már-már elégedett hümmögéssel nyugtázta – legalábbis John annak hallotta, de nem esküdött volna meg a Királynőre –, majd egy emberibb pozícióba rendezte át végtagjait. Bár a bal lábát még mindig lefelé lógatta, a másikat már leemelte a levegőből és a kezeit is elernyesztette.

John nem gondolkodott, csupán leült a földre Sherlock feje mellé, és a szépen ívelt arcot kezdte el tanulmányozni. Arra gondolt, mi mindent lenne képes kiolvasni a vonásaiból, hogyha most látná először. Valószínűleg nem sok mindent, hiszen első találkozásuk után is az internetet hívta segítségül a könnyebb tájékozódás érdekében. Magától mindössze csak annyira jött rá, hogy Sherlock egy igen különleges ember. Persze ezen kívül nem tudott volna most sem mást mondani, hiába volt évekig Sherlock mellett, a módszereit bár megfigyelte, el nem sajátíthatta. Az intelligenciát nem lehet tanulni.

De mégis, a következtetés tudományának Sherlockra nézve milyen ismeretei lehetnek? Mi utal arra, hogy ő az, aki?  A göndör, rendezetlen fürtök, vagy a szemében való fény, ami akkor gyúl ki, ha meghallja a gyilkosság szót? Mert egyszerűen képtelen lett volna csupán a vonásaiból megmondani barátja jellemét. Az izgágaságát, nemtörődömségét, gyermeteg fellángolásait, az unalommal együtt járó szenvedését, – amit a falon véghezvitt lőgyakorlattal próbált meg egyszer csillapítani – makacsságát, küzdőszellemét és a lelkesedését mind jól ismerte már, de ezeket mind csupán ránézésből John nem tudta volna megmondani.

Ellenben Sherlock hamar megtudott róla mindent; hogy haragban állt a testvérével – ebben hasonlítottak is egymásra –, és még azt is megmondta, hogy miért. Az egyetlen, amiben akkor rég a detektív tévedett, az Harry neme volt, de persze ez akkor már nem számított, hiszen a doktort addigra lenyűgözték az apró okfejtések.

John talán mindenkinél jobban ismerte őt, mégis alig tudott róla valamit. Sherlock nem mesélt magáról, a gyerekkoráról, vagy hasonlókról. Nem mondta el, hogy miért utálja Mycroftot, és arról sem szólt semmit, hogy ki volt Rőtszakáll, csak összetámasztott ujjakkal merengve ült a fotelben, míg a feje a legújabb ügyön kattogott megállíthatatlanul.

Sosem rótta azt fel neki, hogy egyenesen az idegeire megy. Nem tudott semmit. Az égvilágon semmit, és mégis, John sose faggatta, nem erőltette, mert úgy gondolta, Sherlock egyszer majd megnyílik neki, de az elmúlt három év…

Fájt, jobban, mint a golyó harapása a vállában. A tény, hogy Sherlock nem bízott meg benne annyira, hogy elárulja neki, hogy a halála csak egy álca volt. Egy okos, briliáns, lenyűgöző terv, amivel Moriarty embereit és magát a főbűnőst akarta megtéveszteni… meg persze Johnt, legfőként Johnt.

A férfi haragosan ökölbe szorította a kezeit, s már épp azon gondolkodott, hogy felpattan, és ott hagyja a szunyókáló zsenit, mikor az halkan az ő nevét kezdte el suttogni.

– John… Vigyázz, John.

A doktor ekkor tett egy tétova mozdulatot, és megigazította a kockás takarót.

Miután kiderült az igazság, és a világhírű detektív visszatért a halálból, mindent átértékelt magában.

Hogy mennyit érhet ő a másik számára?

Mert ismerte Sherlock Holmest, de nem tudott róla semmit, az égvilágon semmit. Mycroft, ő tudott mindent és persze a szüleik is. Még Moriarty is több információval bírt nála, annak ellenére, hogy a konzultáns főgonosz nem élt vele egy lakásban, és aki azóta már halott volt.

Lestrade és a többiek sejtették, hogy milyen hálátlan feladat Sherlock barátjának lenni, de közel sem tudták elképzelni, milyen fájdalmas is az valójában.

John szenvedett, és tudta, ha még egyszer elveszíti Sherlockot, nem talál még egy Maryt, hogy életben tartsa addig, amíg a detektív vissza nem tér hozzá.

Még egyszer utoljára végignézett a még álmában is nyughatatlan detektíven, majd komótosan, mosollyal az arcán felkelt a kanapé mellől. Tudatosan halkan mozgott, hogy fel ne ébressze a másikat, és lassan haladva a lépcsőn felfelé indult meg a szobájába. Bár az álom már rég kiment a szeméből, ő mégis visszafeküdt az üres ágyba, és lehunyta a szemét. Csak remélni tudta, hogy nem megint Sherlock haláláról fog álmodni.

Megjegyzések

  1. Szia! De jó, hogy az elsők egyik lehetek, akik véleményt írnak az oldalra. :) Elolvastam ezt a kis novellát, és muszáj valamit szólnom hozzá.

    Valamiért megindítónak érzem, hogy mennyien kezdünk ezzel az "egyik nézi, ahogy a másik alszik, és mit gondol közben" sémára épülő 'történettel'. Szeretem összehasonlítgatni őket, szerintem sokat elárul az illető író személyéről. A tiéd annyira kedves, meghitt, tele szeretettel és elfogadással (John részéről), hogy kellemes melegséget hagyott a szívemben maga után egész napra. Ezt köszönöm neked!

    Kíváncsian várom a többi írásod is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      Köszönöm, hogy írtál, nekem ez tényleg nagyon nagy öröm. Az én szívemet ez melengette fel. :)
      Igen én is olvastam már ilyen "alvó" ficceket szóval nem hagyhattam ki. Muszáj volt, adta magát. :D
      És akkor várlak vissza.

      Törlés
  2. Juj, sziasziaszia!
    Most találtam ide és ez az első történet, amit elolvastam és itt olvadozom és úristen. Egyébként nem nagyon szoktam a fandomban olvasgatni, habár írtam egy novellát, de valahogy nem érzem magaménak vagy nem is tudom.
    Tetszett ez a kis szösszenet, a szituáció, John elmélkedése, a fogalmazás... Sherlock teljes mértékben önmaga, még így is, hogy az egész fic ideje alatt csak aludt a lelkem.
    Gratulálok, ez egy erős kezdés, köszönömhogyolvashattam, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon örvendek, légy üdvözölve. :)
      Örülök, hogy tetszett. Oh, megnyugodtam. Annyira paráztam, hogy Sherlock nem lesz túlzottan sherlokos. De akkor csak nem nyúltam annyira mellé. :D
      És köszi, hogy írtál.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sziasztok!

Üdv!
Üdv! Ide most egy rövidke bemutatkozást kellene írni… akkor csapjunk is bele. Ria vagyok, kicsit szeleburdi, naiv és rendíthetetlenül fura. Ja, hát igen, sanszos, hogy nincs ki mind a négy kerekem.

Azért készítettem ezt a blogot, hogy ne csak az asztalfióknak írogassak, és szeretnék fejlődni, ami külső vélemények nélkül nem megy. Szóval most még nincs kint sok minden – remélem, ez hamar változni fog – szóval, bár jelenleg kopár minden, rajta vagyok, hogy egyre szélesebb körben mozoghassak. Ez az első blogom, szóval minden tanácsot szívesen fogadok. A kinézet csak ideglenesen ilyen, tervezem tényleg egyedivé tenni, csak még gyakorolnom kell hozzá. :'D
Lehettek kemények és kritikusak, de azért maradjon is belőlem valami. :D Még dolgoznom is kell a nyáron.

Két további helyen fellelhetők még a munkáim:


Wattpadon: https://www.wattpad.com/user/Haru13_Ria


Merengőn: https://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=13669


Jó olvasást kívánok!

A hercegnő korszak vége

Egy átok, egy torony, egy lány és egy vár, amiből úgy hitték nem lehet megszökni. Vagy mégis? Mindig vannak olyan korszakok az életben, melyeken túllépve a világ vár majd ránk.

Kakaskotlás

Na, mivel a hűsmeleg nyári szellő susogta, készítettem egy ilyet is. Fogalmam sincs, hogy sikerült. A képnek semmi köze semmihez. Ismét a félrevezetést szolgálja muhahah.