Ugrás a fő tartalomra

A szörnyek szeretnek hangoskodni

Belső hangok és a tudat, ami ketté hasad. Egy szörnyeteg monológja, az ember egyik legrosszabb felének gondolatai, ahogy én képzelem; röviden. Jó olvasást.

Gyűrött emlék


Bucky Bucky és még egy kicsi belőle meg Steve-ből. Feltéve, ha sikerült viszonylag jól elkapnom őket.

Gyűrött emlék

   Bucky megereszkedett, hasogató vállal, a kényelmetlen priccsen a térdeit támasztva üldögélt. Feje előre bukott, és mélyen a tudata szegletén halványan formát öltött a kósza kérdés, hogy van-e olyan része a testének, ami nem visít a fájdalomtól. Vélhetőleg nincs.
  
 Elméje befolyásolhatóbb részét teljesen más gondolatok uralták. Sajgó kezei között ugyanis egy régi fényképet szorongatott. Egy ezer éves gyűrött darabot, ami valójában a Stark Expón – egy másik életben – készült, még mielőtt Európába jött volna.

A képen Steve még alacsony, nyeszlett és beteges, de szőke és kékszemű. Steve most magas, izmos és egészséges, de még mindig szőke és kékszemű.

Mégis a múltjuk egy teljesen más szegmense volt az az este. Azóta azonban miden megváltozott és a feje tetejére állt. Bucky úgy érezte, hogy míg barátja jobb lett, mint valaha, addig ő elkezdett tönkre menni. Az egészet… szétesni érezte, mint a kezei közt tartott képet.

Steve-et és őt a megtört, papírig kopott hajtásvonal először derék tájt kettészelte, majd Bucky balját levágva választotta szét őket, úgy nagyjából a kép közepénél. A két égetően fehér csík keresztként metszette egymást a megannyi apróbb gyűrődésnyom, a behajlott sarkak, a megfakult szamárfülek és fognyomok mellett.

Bele se mert igazán gondolni, hogy mitől is keletkeztek ezek a sérülések, mikor egy-egy tábori estén az őrséget megkerülve kilopózott, és megbújva, a képet kezében szorongatva vagy épp a fogai közé harapva könnyített magán.

Szerette a régi Steve-et. A mostanit is imádta, azonban a régi csak az övé volt, az újon pedig osztoznia kell. Elvégre ő Amerika Kapitány, a nemzet hőse, akinek mindig is jó barátja volt, és akiknek most sem árulta el érzéseit. Hiába fájt neki az összes sérülésénél is jobban a gondolat, hogy másé lesz az, amit magának akart, amit sosem kaphatott meg, amit sosem vett el, amit sosem birtokolt. De jó barát volt, a legjobb, ezért is mondott le mindenről, beleértve az életét is.


~*~


Évtizedekkel később egy kicsi, mégis otthonos, fehér falú bérlakásban Steve egy nagyobb dobozt tolt Bucky elé. Terápiás célzattal, az orvos javaslatára – mi sem természetesebb.

– Ezek mind a tieid voltak.

Bucky alaposan szemrevételezte a dobozt – lassan körbenézte, megfogta, felemelte, majd kibontotta. Minden egyes mozdulata gépiesen rezignált és megfontolt volt, még az ép kezével tettek is. Mindeközben Steve türelmesen várt és figyelt.

A doboz tartalma órákon át lekötötte a Tél katonájának figyelmét. Tüzetesen vizsgált végig minden egyes darabot: az élére hajtogatott nadrágját, az egyenruhája megfakult gombjait és kitisztított zsebeit, a kabátját minden hajtásvonalával.

Úgy négy óra elteltével Steve felállt mellőle, miközben megkérdezte, kér-e inni valamit, majd a néma biccentés után kiment a konyhába kávét főzni. Így Bucky egyedül maradt a múlt darabkáival. Letette a kabátját, és kihajtotta. A galléron még látszott pár megfakult vérnyom; az övé vagy az ellenségé, már mindegy volt. Végül félretolta az anyagot és az üres katonai táskáért nyúlt, amit aztán átforgatott és megtapogatott, az aljától a tetejéig a pántokon át. Így egy gyűrött képre lelt, amit jól elrejtettek.

Ép kezével végigkövette a fényképen állók kontúrját és arcuk minden vonását, de legfőbbképp a kisebbik alakét.

Steve mindkét kezében egy-egy bögre kávéval tért vissza a konyhából, Bucky pedig egyből felnézett rá, és csak ennyit kérdezett:

– Az enyém voltál?


Megjegyzések

  1. Jaj, milyen szép ez a cím és mennyire illik a novellához!
    Tetszik, ahogy felépül az egész a fénykép köré, ahogy összekapcsolja a két részt. A vége betalált, kíváncsi lettem volna Steve arcára. Egy mondat böki csak a csőröm:
    "A képen Steve még alacsony, nyeszlett és beteges, de szőke és kékszemű. Steve most magas, izmos és egészséges, de még mindig szőke és kékszemű."
    Szerintem jobb lenne a két de nélkül, így valahogy furcsa.
    Köszönöm az élményt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, :)
      Köszi, hogy írtál nagy ölelés érte. Így belegondolva tényleg kicsit fura az a két mondat, szegények nagyon félresikerült utalgatások akarnak lenni. Csak nem megy nekik. :'D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A szörnyek szeretnek hangoskodni

Belső hangok és a tudat, ami ketté hasad. Egy szörnyeteg monológja, az ember egyik legrosszabb felének gondolatai, ahogy én képzelem; röviden. Jó olvasást.

Tökéletes szerető

Spideypool Spideypool Spideypool salalalaa~ Nem, nem őrültem meg! :"D