Ugrás a fő tartalomra

A hercegnő korszak vége

Egy átok, egy torony, egy lány és egy vár, amiből úgy hitték nem lehet megszökni. Vagy mégis? Mindig vannak olyan korszakok az életben, melyeken túllépve a világ vár majd ránk.

Gyűrött emlék


Bucky Bucky és még egy kicsi belőle meg Steve-ből. Feltéve, ha sikerült viszonylag jól elkapnom őket.

Gyűrött emlék

   Bucky megereszkedett, hasogató vállal, a kényelmetlen priccsen a térdeit támasztva üldögélt. Feje előre bukott, és mélyen a tudata szegletén halványan formát öltött a kósza kérdés, hogy van-e olyan része a testének, ami nem visít a fájdalomtól. Vélhetőleg nincs.
  
 Elméje befolyásolhatóbb részét teljesen más gondolatok uralták. Sajgó kezei között ugyanis egy régi fényképet szorongatott. Egy ezer éves gyűrött darabot, ami valójában a Stark Expón – egy másik életben – készült, még mielőtt Európába jött volna.

A képen Steve még alacsony, nyeszlett és beteges, de szőke és kékszemű. Steve most magas, izmos és egészséges, de még mindig szőke és kékszemű.

Mégis a múltjuk egy teljesen más szegmense volt az az este. Azóta azonban miden megváltozott és a feje tetejére állt. Bucky úgy érezte, hogy míg barátja jobb lett, mint valaha, addig ő elkezdett tönkre menni. Az egészet… szétesni érezte, mint a kezei közt tartott képet.

Steve-et és őt a megtört, papírig kopott hajtásvonal először derék tájt kettészelte, majd Bucky balját levágva választotta szét őket, úgy nagyjából a kép közepénél. A két égetően fehér csík keresztként metszette egymást a megannyi apróbb gyűrődésnyom, a behajlott sarkak, a megfakult szamárfülek és fognyomok mellett.

Bele se mert igazán gondolni, hogy mitől is keletkeztek ezek a sérülések, mikor egy-egy tábori estén az őrséget megkerülve kilopózott, és megbújva, a képet kezében szorongatva vagy épp a fogai közé harapva könnyített magán.

Szerette a régi Steve-et. A mostanit is imádta, azonban a régi csak az övé volt, az újon pedig osztoznia kell. Elvégre ő Amerika Kapitány, a nemzet hőse, akinek mindig is jó barátja volt, és akiknek most sem árulta el érzéseit. Hiába fájt neki az összes sérülésénél is jobban a gondolat, hogy másé lesz az, amit magának akart, amit sosem kaphatott meg, amit sosem vett el, amit sosem birtokolt. De jó barát volt, a legjobb, ezért is mondott le mindenről, beleértve az életét is.


~*~


Évtizedekkel később egy kicsi, mégis otthonos, fehér falú bérlakásban Steve egy nagyobb dobozt tolt Bucky elé. Terápiás célzattal, az orvos javaslatára – mi sem természetesebb.

– Ezek mind a tieid voltak.

Bucky alaposan szemrevételezte a dobozt – lassan körbenézte, megfogta, felemelte, majd kibontotta. Minden egyes mozdulata gépiesen rezignált és megfontolt volt, még az ép kezével tettek is. Mindeközben Steve türelmesen várt és figyelt.

A doboz tartalma órákon át lekötötte a Tél katonájának figyelmét. Tüzetesen vizsgált végig minden egyes darabot: az élére hajtogatott nadrágját, az egyenruhája megfakult gombjait és kitisztított zsebeit, a kabátját minden hajtásvonalával.

Úgy négy óra elteltével Steve felállt mellőle, miközben megkérdezte, kér-e inni valamit, majd a néma biccentés után kiment a konyhába kávét főzni. Így Bucky egyedül maradt a múlt darabkáival. Letette a kabátját, és kihajtotta. A galléron még látszott pár megfakult vérnyom; az övé vagy az ellenségé, már mindegy volt. Végül félretolta az anyagot és az üres katonai táskáért nyúlt, amit aztán átforgatott és megtapogatott, az aljától a tetejéig a pántokon át. Így egy gyűrött képre lelt, amit jól elrejtettek.

Ép kezével végigkövette a fényképen állók kontúrját és arcuk minden vonását, de legfőbbképp a kisebbik alakét.

Steve mindkét kezében egy-egy bögre kávéval tért vissza a konyhából, Bucky pedig egyből felnézett rá, és csak ennyit kérdezett:

– Az enyém voltál?


Megjegyzések

  1. Jaj, milyen szép ez a cím és mennyire illik a novellához!
    Tetszik, ahogy felépül az egész a fénykép köré, ahogy összekapcsolja a két részt. A vége betalált, kíváncsi lettem volna Steve arcára. Egy mondat böki csak a csőröm:
    "A képen Steve még alacsony, nyeszlett és beteges, de szőke és kékszemű. Steve most magas, izmos és egészséges, de még mindig szőke és kékszemű."
    Szerintem jobb lenne a két de nélkül, így valahogy furcsa.
    Köszönöm az élményt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, :)
      Köszi, hogy írtál nagy ölelés érte. Így belegondolva tényleg kicsit fura az a két mondat, szegények nagyon félresikerült utalgatások akarnak lenni. Csak nem megy nekik. :'D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sziasztok!

Üdv!
Üdv! Ide most egy rövidke bemutatkozást kellene írni… akkor csapjunk is bele. Ria vagyok, kicsit szeleburdi, naiv és rendíthetetlenül fura. Ja, hát igen, sanszos, hogy nincs ki mind a négy kerekem.

Azért készítettem ezt a blogot, hogy ne csak az asztalfióknak írogassak, és szeretnék fejlődni, ami külső vélemények nélkül nem megy. Szóval most még nincs kint sok minden – remélem, ez hamar változni fog – szóval, bár jelenleg kopár minden, rajta vagyok, hogy egyre szélesebb körben mozoghassak. Ez az első blogom, szóval minden tanácsot szívesen fogadok. A kinézet csak ideglenesen ilyen, tervezem tényleg egyedivé tenni, csak még gyakorolnom kell hozzá. :'D
Lehettek kemények és kritikusak, de azért maradjon is belőlem valami. :D Még dolgoznom is kell a nyáron.

Két további helyen fellelhetők még a munkáim:


Wattpadon: https://www.wattpad.com/user/Haru13_Ria


Merengőn: https://fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=13669


Jó olvasást kívánok!

A hercegnő korszak vége

Egy átok, egy torony, egy lány és egy vár, amiből úgy hitték nem lehet megszökni. Vagy mégis? Mindig vannak olyan korszakok az életben, melyeken túllépve a világ vár majd ránk.

Kakaskotlás

Na, mivel a hűsmeleg nyári szellő susogta, készítettem egy ilyet is. Fogalmam sincs, hogy sikerült. A képnek semmi köze semmihez. Ismét a félrevezetést szolgálja muhahah.