Ugrás a fő tartalomra

A hercegnő korszak vége

Egy átok, egy torony, egy lány és egy vár, amiből úgy hitték nem lehet megszökni. Vagy mégis? Mindig vannak olyan korszakok az életben, melyeken túllépve a világ vár majd ránk.

A kémia vonzásában: Avagy az az első kicseszett csók


Egy rövidebb kis szösszenet, egy részeg Deadpoolról és egy még csóktalan Peterről. Jó olvasást. 



A kémia vonzásában:
Avagy az az első kicseszett csók

Peter lábait a falnak vetve feküdt keresztben az ágyán. Feje lelógott, így olvasta kémia könyvét, és miközben falta a szakszavak sorait azon gondolkodott, hogyan is javíthatná fel hálójának anyagát, hogy az ne legyen gyúlékony. A legutolsó összetűzésénél Dr. Octopusszal ugyanis egy újfajta ionizációs lézerfegyvert használt, ami miatt lángra kaptak hálói, és ha Deadpool nem vágta volna le katanájával időben a hálóvetőt a csuklójáról, felgyulladt volna a keze.

Kirázta a hideg, ahogy visszagondolt arra a nem is kicsit necces pillanatra. Lapozott egyet és tovább olvasott, de a lap végére sem ért mikor jelzet pókösztöne. Egyből felpattant és a falon helyezkedett védekező állásba, egyik lába a halovány kék festéken, míg a másik egy általa kinyomtatott lapon állt, melyről ő és Mr. Stark vigyorgott volna vissza, ha Peter épp nem azokon a mosolyokon tapos.

Szerencséjére csak Pool próbált meg bekecmeregni ablakán, a kezében egy a fiatal Pókember számára ismeretlen alkoholos üveggel. Petert egyből megcsapta a tömény szesz szaga és a férfi csetlő-botló mozdulatokkal próbált meg bemászni az ablakon, majd átesve Peter iskolatáskáján telibe fejelte az Ezeréves Sólyom félkész Lego-modelljét az íróasztalon, ami így apródarabjaira hullva szóródott szét a szoba minden pontjára. Tisztán látszott, hogy Pool hulla részeg.

– Mégis mi a fészkes fenét keresel itt Wade? – kérdezte Peter egy a felháborodás és értetlenség hangsúlya közötti skálán megrekedve. Talán az értetlensége kissé jobban kiérződött, ugyanis elképzelni sem tudta, Wade miként jött rá, hogy hol lakik.

– Elhagyott! – nyekegte amaz, miközben a maszkja átszakadt szemrészén keresztül próbálta meg kiszedni bal szemgödréből Han Solo kicsi Lego-mását. Egyikük sem gondolta volna, hogy egy kicsi figura ekkora kárt tud okozni, vagy épp azt, hogy Deadpool jelmezének szemrészének anyagja ennyire gyenge. Legalább a férfi most már megtanulta, hogy ne bízza máskor vak Alra a lencse- és textilbeszerzést.

Persze Wade Wilsonnak jelenleg kisebb gondja is nagyobb volt ennél. Nem puszta kedvtelésből próbálta magát az alkoholmérgezésbe inni - kevés sikerrel természetesen.

Vanessa elhagyta, és a pontos részleteket nem ismerte, mivel a nő nem beszélt vele. Csupán csak egy levelet hagyott neki közös lakásunkban, miszerint: Vége.

Pool Ukrajnából tért vissza, mivel egy meglepő módon ukrán fegyvercsempész megölésére bérelték fel, ismét csak teljesen meglepő módon, de ukrán fegyvercsempészek. A megbízást sikeresen teljesítette és örömmel utazott haza, arról sejtelme sem volt, hogy egy félig üres lakás várja majd csupán.

Először azt hitte Vanessát elrabolták és ez egy gonosz csapda vagy csel, de rövid utánajárás után kiderült, hogy nem. Ez a komor és kegyetlen valóság.

Egy sztriptízbárban kezdte az alkoholfogyasztást, majd miután elfogyott a pénze és kipenderítették, átmászott Weaselhöz, ahol tudta, hogy ingyen is ihat majd tovább. Bár a szemüveges Wade legjobb barátjának vallotta magát, elértek egy pontot, ahol kénytelen-kelletlen a saját legutolsó, legalja lebujából kellet kidobnia a részeg antihőst, egy „Menj haza Wade!” mondattal.

Természetesen Wilson mindent tett, csak nem hallgatott barátjára. De hogy miért éppen Peter Parker ablakán mászott be hatalmas szerelmi bánatában arra, ha megkínozzák sem tudott volna felelni.

– Elhagyott… érted ezt? – és elpöckölte a vérbefagyott Solo figurát, ami a falnak pattanva hagyott csúnya foltokat maga után. Mire a bábu mozgási energiája elfogyott, Wade szeme begyógyult és segélykérően pillantott vele Parkerre.

– Mégis ki? Kolosszus? – Peter alig tudott Wade magánéletéről valamit, csupán annyit, hogy jó viszonyt ápolt az X-Menekkel, különösképpen a mindig csupafém orosszal. Pool felrántotta a maszkja alját és belehúzott a magával hozott piás üvegbe. Peter a férfi hegeit látta már párszor, így azok nem lepték meg, nem úgy, mint a férfi túlontúl emberi féltekintete a véres lyukon át.

– Nem dehogy! Vanessa! Vanessa hagyott el! – bömbölt fel újból, akár egy hatéves, aki épp szembesült a ténnyel, hogy a Mikulás és a Jézuska nem létezik, nah meg, hogy a babákat nem a gólya hozza.

[Túljátszod Wilson, annyira túljátszod.]

Peter ekkor hagyott fel végleg a harci állással és a falról lelépve a lábait a Lego darabokkal hintett szőnyegre helyezte.

– Akarsz róla beszélni? – kérdezte bizonytalan felhanggal, és maga sem tudja miért, de Wilsonhoz lépett és bátorítónak szánt mozdulattal a vállára tette a kezét, úgy nézett a férfi szemeibe. Most előszőr látta a férfi íriszeit, és nem gondolta volna, hogy a mindig flúgos és őrült Deadpoolnak ennyire emberi és őszinte fájdalommal teli szemei lehetnek.

Hirtelen eszébe jutott Gwen és a saját fájdalma alig másfél évvel ezelőttről, hogy utána szinte minden szabad és nem szabad percét a pókjelmezben töltötte és próbált mindenkit kényszeresen megmenteni egészen addig, míg Mr. Stark le nem állította.

Azokban a hosszú hónapokban May néni halálra aggódta magát, a Bosszúállók pedig hiába próbáltak eleinte a lelkére beszélni. Ha Tony nem nyúl komolyabb eszközökhöz, veszi el a pókjelmezét és kötelezi heti egy terápiára, talán még most is csak magát hibáztatva loholna az önpusztító bűnüldözésbe.

Most a sajátjához hasonló bántatot vélt felfedezni a férfi szemében és ez már túlmutatott a szokásos drámázáson.

Pool szipogva bólogatott és mesélni kezdett. Parker türelmesen hallgatta végig a néhol egész lehetetlen, máskor obcén és teljes egészében kizárt elemekkel operáló történetet. Nehezére esett akár egy szavát is elhinnie a férfinek, mégsem érezte azt, hogy Deadpool hazudna. Talán, ha más szájából halja ugyanezt a történetet tényleg nem hiszi el. De a férfitől a lehető legkomolyabban hangzott még az is, mikor két Bálintnapi dugás között kifejtette, hogy Rozsomák élénk rózsaszín és szívecskés boxeralsóban alszik, ráadásul fejjel lefelé lógva a Xaviér Intézet padlásán.

Nagyjából egy bő órába kerül, hogy Wade a mondandója végére érjen. Parkernek úgy tűnt, nagyjából akkor kezdődtek Wilson és a barátnője közötti problémák, mikor ők is megismerkedtek, úgy nagyjából fél évvel ezelőtt.

– És meg sem próbáltad kiengesztelni?

– Hogy tehettem volna? Azt hittem minden rendben van – fújta ki mondandója végén az orrát Peter egyik eldobott alsójába. Mikor ez tudatosult a két érintettben, Parker elpirult és kikapta a ruhadarabot Wade kezei közül. Ellenben az antihős csak hanyagul vállat vont és miután egy újabb kortyot húzott már szinte üres üvegéből, kissé meginogva felkapott egy másik ruhadarabot, – egy matlétás egyenpólót, a hátán bonyolult többszörösen összetett egyenlettel – mely az új zsebkendőjéül szolgál majd.

Peter elhúzta a száját, de a pólót már nem vette el Wade-től, helyette inkább a hajába túrt és elkezdte a plafont bámulni. Nem tudta, hogyan segíthetne a férfin, hiszen őt még soha nem dobták. Tudta milyen a gyász, túl jól tudta és érezte is, hogy a fájdalom komolysága hasonló. De míg Peter fájdalmánál ő maga okozott csalódást, elárulva a másik felet, itt most úgy érezte Wade volt az, akit csúnyán átvertek és magára hagytak.

Még ha nem is ismerte Vanessát, még ha nem is ismerte a nő szemszögéből ezt a csúnya szakítást, de úgy gondolta, Wade megérdemelte volna legalább a szemtől szembeni őszinteséget és nem csak egy cetlit rajta a „vége” szóval.  Úgy döntött azt fogja tenni, amit a csodálatos és barátságos Pókembernek kell.

A karjai alá nyúlva próbálta meg felállítani a nála nagyjából egy jó fejjel magasabb férfit.
– Mégis mit csinálsz kölyök? – értetlenkedett, és ahogy hagyta is, meg nem is a fiúnak, hogy felrángassa a székről mind a ketten elestek.

– Segítek megkeresni az exed, hogy rendes magyarázatot kapj – válaszolta amaz, miközben megcsúszott az apró kis Lego darabokon a maradék alkoholt kiöntve. Pókösztön ide vagy oda, szupererő pedig a másik sarokba egyszerűen képtelennek bizonyult arra, hogy megakadályozza az esést.

Deadpool egyenesen rajta landolt és mit ad a fanfiction írónő, hát nem összeért az ajkuk?
Wade meglepődött azon, hogy Peter ajkai milyen puhák és kívánatosak, na meg talán az alkohol és a törött szív bánata…

[Wade-nek van szíve?]

[Wade-nek van szíve?!]

Wilson a tenyerét a fiú tarkója mögé fúrta, amennyire a padlótól az lehetségesnek bizonyult és megpróbálta elmélyíteni a csókot. Végig simított a fiú ajkain nyelvével, majd apró csókokkal folytatta. Peter a döbbenettől elnyitotta a száját, és így csak Wade malmára hajtva a vizet a férfi vállába kapaszkodott és nem igazán tudta, mit tegyen, a csóknak maró alkohol íze volt, ennek ellenére valahogy ő sem tudta letagadni, hogy a másik érintése vagy a nyelve a szájában kellemetlen lenne.

Így nem lökte el magától a férfit, helyette mindkét karját Wilson nyaka köré kulcsolta és úgy próbálta minél közelebb vonni magához. Miközben Wade jobb keze már Peter pólója alá siklott be érzékien és szinte észrevétlenül, a csókot megszakítva inkább a fiú nyakhajlatának kényeztetésére tért át.

Ám ekkor ajtónyitódás, és May néni vidám köszönése hallatszódott be a szobába és közeledő léptek zaja. Peter, mivel úgy tűnt a pókereje végre aktivizálta magát, lelökte magáról Deadpoolt és felpattant. Vöröslő arccal és kissé összeszedetlenül köszönt ki nénikéjének, miközben megpróbálta vendégét kitaszigálni az ablakon. Persze Pool meg nem hazudtolva önmagát és ittaságát nem könnyítette meg a fiú dolgát.

– Ezt ugye befejezzük majd Pókí? – Peter válaszként csak nagyon-nagyon és még annál is jobban csúnyán nézet Wade-re és egy utolsó taszajtással kilökte az antihőst az ablakon. Még épp időben, mielőtt May ajtót nyitva be nem lépett a szobába és fel nem jajdúlt, mert rálépett egy Lego darabra.

Deadpoolnak az eséstől felszakadt a lépe, eltört valószínűleg négy bordája és belső vérzése is lehetett. Mégis az egész haza felé vezető úton azt gondolta, hogy mind ez megérte. Nem jutott eszébe Vanessa, se a napokkal ezelőtti szakításuk.

Haza érve a félig üres és szedett-vedett lakásba a nő épp csak elolvasott üzenete még mindig az asztalon hevert. Pool lerángatta magáról a maszkot és felvette a levelezőlap méretű cetlit és megfordította. Most vette csak észre az annak a hátulján lévő írást és nem tudta megállni, hogy röhögve fel ne „bazdmegeljen”. A cetlit végül elhajította és átsétálva a garzon túlfelére kissé véresen, hányástól és alkoholtól bűzlőn dőlt le az ágyába.

Vanessa búcsú üzenetének hátulján nem állt sokkal több, mint az elején. Csupán annyi:

Ha majd rájössz, mit érzel a Pókfiú iránt, hívj fel.
                                                                        XOXO,
                                                                       Vanessa

Megjegyzések